Kathryn Stockett: A Segítség

Tartalom: A hatvanas évek elejére, Jacksonba, az amerikai Dél egy tipikus kisvárosába varázsol bennünket Kathryn Stockett regénye. Látszólag olyan világ ez, ahol soha nem fog megváltozni semmi - a fehérek úgy érzik, a világ örök rendje a szegregáció, a feketék pedig álmukban sem mernék elmondani igazi érzéseiket (hiszen aki mégis elmondja, azt rögtön elbocsátják, s szerencséje van, ha nem ölik meg aztán). Közben persze már elkezdődött a fekete polgárjogi mozgalom, s amit Martin Luther King mond, s ami közben szép lassan történik az országban (a szegregáció fokozatos, nagyon lassú enyhülése), az mégiscsak eljut a kisvárosba…
Skeeternek, egy fehér lánynak, aki épp visszajött az egyetemről, és író akar lenni, az az ötlete támad, hogy a cselédekről kellene könyvet írni, pontosabban egy interjúkötetet: a fekete nők először kapnának lehetőséget, hogy ők maguk mondják el, milyen a fehéreknek dolgozni, hogy bánnak velük, mik a fájdalmaik, örömeik…
Skeetert eleinte csak naiv, gyerekes becsvágy fűti, hogy valami olyat írjon, ami megjelenhet. De a közös munka révén a néger cselédeket megismerve, s részt vállalva sorsukból, sőt életét kockáztatva értük - hiszen Jacksonban veszélyes, sőt életveszélyes vállalkozás egy ilyen könyv kiadása -, a fiatal lány a jó ügy mellett kiállni kész, bátor felnőtté válik. 

Vélemény:

A téma nagyon érdekelt, ráadásul a déli államok hangulatát is szeretem, így reméltem, hogy tetszeni fog.. Nem csalódtam! Imádtam! A többszörös látószög nagyon bejött, így a többiek fejébe is bekukkanthattunk. Az ambiciózus és épeszű liberális Skeetert és a nagyszájú, öntörvényű Minnyt örökre a szívembe zártam. Aibileen nem volt a kedvencem, de szerettem azért őt is. :)
Olvasáshoz leszedtem pár Patsy Cline albumot, ( és sütöttem kukorica kenyeret is, meg déli módra csirkét – nem vagyok fanatikus, áh) hogy még inkább „ott legyek” abban a világban, de csak azt értem el, hogy mikor végeztem a könyvvel azt se tudtam hol vagyok. Szerintem érdemes elgondolkodni azon, hogy ha mi éltünk volna akkor és ott, vajon mit tennénk? Azok az emberek valóban rosszak voltak, vagy csak idomultak abba a képbe, amit a többség elvárt, amit beléjük

neveltek? Tetszett, ahogy Stockett néni zsigerből mossa el a határokat. Elvégre az antikrisztus Miss Hilly csodásan bánt a gyerekeivel és imádta is őket, míg a kedvesebb, viszont naivabb és ostobább Miss Leefolt pocsék anya volt. Nem minden fekete és fehér. Ebben az esetben szó szerint.
A történelmi események, a törvények, a félelmek valamint többek között a hasonló témát érintő, illetve a korszakban népszerű könyvek említése miatt, nagyon megfoghatóvá és valóságossá vált az egész, persze ha eltekintünk attól, hogy akkoriban egy ilyen könyv soha a büdös életben nem készült volna el (vagy ha mégis, sokkal brutálisabb vége lett volna).
Hogy csapongjak még egy kicsit: ami a filmet illeti, szerintem nagyon jól sikerült. (Celia karakterét a filmvásznon én jobban szerettem, mint a könyvben.) Príma adaptáció, príma színészekkel.

Hikoridió héjában: 5/5