Matti Rönkä - A Határjáró

Tartalom: Ez a sajátos világú krimi napjaink Helsinkijében játszódik, ahol az alvilágot a szovjet utódállamokból érkező bűnözők uralják. Nem piti alakok, legális fedőtevékenység mögé bújva folytatják üzelmeiket. Az egyik keresztapa egy Oroszországból áttelepült finn származású férfi, Viktor Kärppä kisebb-nagyobb szolgálatait is igénybe veszi. Ártalmatlannak tűnő ügyek ezek, de a rendőrség figyelmét nem kerülik el. Kärppä, aki magándetektívként dolgozik, nem csak kényelmetlen üzletfeleitől, de a múltjától is szeretne elszakadni, amire igencsak jó oka van. Ebbeli fáradozását egyáltalán nem segíti elő, amikor egy férfi eltűnt feleségének felkutatásával bízza meg.

Vélemény: 

Mikor olvastam a hátoldalát, úgy gondoltam, hogy a "sajátos világú", csupán egy közhelyes jellemzés, semmi több... és nem..x)...

Matti Rönkä olyan főszereplőt alkotott (Viktor Kärppä), aki amolyan rosszfiús jófiú... A törvényes és a törvénytelen határán egyensúlyoz, kockáztatva, hogyha esetleg elkapják visszatoloncolják Oroszországba. A saját kódexe által él, ő dönti el, hogy mi az, ami még belefér és mi az ami már nem. Sok mindent megélt, ami tükröződik a viselkedésén is. Ránézésre egy átlagos fickó, de ha mélyebbre ásunk illegalitásba és titkokba ütközünk. 

 A könyvön érezhetően nyomot hagyott Matti Rönkä újságíró múltja - a tényszerűség és a sajátos társadalomábrázolás sokat ad a krimi hangulatához... 

Ami a hosszát illeti, gyorsan lehetett olvasni, szóval akinek van ideje, kevesebb, mint egy nap alatt kivégezheti (nincs 200 oldal)...

 
Ami nekem fura volt, 

, hogy nem nagyon tudtam Viktorral azonosulni. Sőt... szinte a könyv nagy részében, amolyan semleges pályán mozgott...se nem kedveltem, se nem utáltam. Lehet bennem van a hiba, de hát Istenem, nem vagyunk egyformák...

Negatívum Hátrány, az is - legalábbis nekem -, hogy a fő szál nem volt eléggé kidolgozva. A végén pár mondatban elintézik, hogy ki ölt meg kit... és ennyi. Az okokról, hogy mi vezetett odáig, csak találgathatunk... Bár ez írható annak a számlájára, hogy az író első regényéről van szó, illetve, hogy férfi létére, a puszta tények fontosabbak, mint az érzelmek...:P - akinek nem inge...

Dióhéjban:

5/ 3.5

Összességében azért jó volt. Talán ha megjelenik a szerző következő könyve, még el is olvasom. De nekem mégse 4 pontyos. Viszont lehelettel maradt csak le...( nagy lehelet, de lehelet...x)...)

Részlet:
NINCS SPOILER

"Riskov szokatlanul hosszú mondatokban beszélt, puhán ejtve a szavakat, mint a televízióban a pszichoanalitikus. A kezét lassan hátrébb csúsztatta, és felborzolta a hajamat. Kirázott a hideg. A kutya jutott eszembe, amelyiket a gazdája megsimogatja, kedves szavakat suttog a fülébe, mielőtt agyonlőné."