Margaret Mitchell: Elfújta a szél

Elfújta a szél [Eredeti cím: Gone with the Wind]
Szerző: Margaret Mitchell
Sorozat: -
Kiadó: Árkádia (az én pldm) 
Megjelenés: 1986 (eredeti:1936)
Oldalszám: 1180
Műfaj/Kategória: Romantikus
Kulcsszavak: háború, szerelem, USA, rabszolgaság, 19. század 
Adaptáció: Van [imdb]
Reading Challenge: 50/18. - Egy Pulitzer díjas könyv

Tartalom: Scarlett O'Hara, Észak-Georgia ünnepelt szépsége tizenhat esztendős, amikor e monumentális regény első lapjain találkozunk vele – és huszonnyolc, amikor elbúcsúzunk tőle. A közben eltelt tizenkét esztendő nem csak Scarlett életében sorsformáló időszak: átalakul szűkebb környezete, de tágabb pátriája, az amerikai Dél is – mert közben lezajlik az amerikai polgárháború, Észak és Dél harca, amely mindkét félnek mérhetetlen szenvedést okoz.

Margaret Mitchell, maga is a Dél szülötte, tízévi gondos kutatómunka után részletes és hű képet fest a háborús Dél megrázó hétköznapjairól s a vereség utáni újrakezdés megpróbáltatásairól. A szép Scarlett O'Hara viharos szerelmeiről és örök szenvedélyéről, a családi birtokról szóló regény lebilincselő olvasmány.

Margaret Mitchell

Vélemény: 

Létezik tökéletes könyv? :D

Ha igen, akkor számomra mindenképpen az Elfújta a szél az. A déli államok sajátos hangulatáért évek óta rajongok, így inkább tűnik ostobaságnak, mint csodának, hogy még nem olvastam. 

Sajna-nem-sajna itt is beelőzött a film, de akárcsak az Abigélnél,az adaptáció itt is remekül megállja a helyét a könyv mellett. Ami a legnagyobb megdöbbenést okozta, hogy két dologról teljesen más véleményem alakult ki, mint a filmvásznon. 

Az egyik egy szereplő, az örök jószívű Melanie, akit a legjobban utáltam a filmben, míg a könyvben nagyon megszerettem. Közel sem olyan naiv és szende, mint azt el akarják velünk hitetni. Melly valójában egy hihetetlenül erős és csodálatra méltó női karakter, és sok-sok könyv óta, ő volt az egyetlen, aki miatt elpityeredtem. Olyan mint egy polgárháborús Teréz anya. 

A másik Scarlett és Rhett kapcsolata. Annak idején nagyon tetszett, ahogy a film végződött, de mindig volt bennem egy kis gyász miattuk. Egészen addig a pillanatig, amíg el nem olvastam a könyvet. Margaret Mitchell oldalakon keresztül "boncolta fel" mindkettejüket, hogy értsük, hogy lássuk: egyszerűen nem végződhet máshogy ennek a két embernek a közös élete. Olyanok ők ketten, mint a tűz és levegő. Ha elég oxigén van, a lángok magasra csapnak és mindent elpusztítanak, ha viszont nincs már, ami égjen: a tűz elalszik. De ugyanez igaz akkor is, ha a levegő fogy el. Nincs kiút kettejük számára. Ez épp annyira érthető, mint amennyire fájó a rajongóknak. 

Scarlett-tel kapcsolatban továbbra is ambivalens érzéseim vannak. Továbbra is szeretem, mert kitartó, rettenthetetlen, ravasz és igazán szívós tudott lenni, mikor szükség volt rá, de Ashley Wilkes iránt érzett vak szerelme úgy fel tudott dühíteni, hogy egyre csak azt vártam, pofozza már fel valaki ezt a hülye libát! 

Rhett-tet fenntartások nélkül imádom, mint eddig, ez nem is kérdés. (Elfogult lennék? áááh :) )  Kettőjük közül, inkább őt sajnálom, hiszen Scarlett nem elég intelligens ahhoz, hogy felfogja: vége. Szegény faszikám viszont már csak árnyéka önmagának. A fájdalma és a bánata eltörölte az egóját, az ital pedig a daliás megjelenését. :( R.I.P.

A végére pedig csak annyit, hogy a közel tíz év hosszú kutatómunka, ami az Elfújta a szél megírása mögött állt, annak minden perce nyomott hagyott a lapokon. Margaret Mitchell még fél mondatból is érzékeltetni tudta a kor szellemét, vagy az eseményeket. Fantasztikus élmény volt olvasni. A háború borzalmait, a szenvedést, a halált és a gyászt olyan közelinek éreztem magamhoz, hogy néha a torkomban dobogott a szívem. A fájdalmuk a felháborodásuk, a reményük, az örömük, mind mind az enyém is volt. 

Szentimentális vagyok? Kit izgat. 

Értékelés: 5/5*